FSTAGE
A legfrissebb hírek és bemutatók a filmek világából
Válassz nyelvet:
ENGLISH
2010 június 28. 23:16

Alkonyatra várva    Magyar Box Office

Alkonyatra várva  -  Magyar Box Office

Magyar mozibevételek, 2010. június 24 - 27.

Nincs jelentős változás a hazai porondon: továbbra is vezet a TOY STORY 3., továbbra is inkább erős közepes, mint kifejezetten jó részeredményekkel. Az egyetlen új versenyző nem tudott érdemlegesen beleszólni a dolgok menetébe, igaz, a DRÁGÁN ADD A RÉTEDET! még így is jó volt dobogós helyezésre.
 
 
 
 
 

> #1
A magyar közönség sosem szerette igazán a Toy Story-szériát, ez az igazság. Mint az már többször is leszögeztetett, a második rész a Pixar legnépszerűtlenebbje hazai berkekben. A TOY STORY 3. előnyös helyzetével nem tudott igazán élni a múlt héten, s most 36%-kal kevesebbet is hozott, mint nyitányakor. A 38,1 millió forint a 3D-s közrejátszás ismeretében nem világraszóló, bár több mint háromszorosa a második helyezettnek. 11 nap után a Fórum Hungary által forgalmazott film 94 ezer nézőt toborzott, ami azért persze cseppet sem rossz eredmény, de ebből 200 ezer már csak isteni segítséggel lesz. Ez azért szomorú, pláne úgy, hogy a hamarosan érkező negyedik Shrek-mozi várhatóan ennyi idő alatt teljesíti e nagy jelentőséggel bíró szintet.

> új filmek
Brendan Frasert gyötörte már minden: múmiák, majmok, Pauly Shore és maga az Ördög is. Vitatható, hogy ezek mind semmik egy csapat erdei állathoz képest, az viszont nem, hogy a DRÁGÁN ADD A RÉTEDET! nem tudott kiemelkedni a júniusi filmeket sújtó érdektelenségből. A Palace Pictures szinkronizált vígjátéka 10,7 millió forintot gyűjtött össze négy nap alatt, ami éppen megegyezik a hó eleji ZÖLD ZÓNA startjával. Nem világvége ez, sőt, volt már rosszabb is a főszereplőnek (hogy a mindenhol vaskosat bukó TALPIG MAJOM-nak hogyan sikerült eljutnia a magyar mozikig, máig rejtély), de a Palace-nak most már jót tett volna egy kisebb siker. Erről még nem kell azért letenni, hiszen Marmaduke is összeszedte magát úgy ahogy a gyenge kezdést követően, de meglehet, rossz lépés volt egy korhatáros, véres akciófilmre asszociálni a címmel.

> további filmek
SZEX ÉS NEW YORK 2. immáron 200 ezer néző felett élvezi tovább a napfényt (ha épp van), s megjegyzendő, hogy az észak-amerikaival ellentétben, nálunk bizony érzi a talajt a lába alatt a film, azaz nem hagyja magára olyan gyorsan a közönség. A negyedik helyen álló PERZSIA HERCEGE számára csak alig egy nap kérdése ezen ominózus nézőhatár, tehát a Fórum filmje negyedikként csatlakozik majd 2010 abszolút blockbusterei közé. A top 10-et a HA/VER zárja, ami ellentétesen cselekedve a többi filmmel, múlt heti bevétele közel felét veszítette el. Itt már nem lesz sokkal több 15 ezer nézőnél és 17 millió forintnál.

> végszó
Az elégtelen mennyiségű és minőségű új film következtében az első tíz összbevétele több mint 25%-kal, és 100 millió forint alá csökkent a megelőző víkendhez képest. No de szerdán...

> ami jön
...már érkezik is az ALKONYAT: NAPFOGYATKOZÁS, hogy felrázza végre ezt a lusta bandát. És aztán ugye beköszön Shrek is....

> a top 10 (forintban; csüt-vas) [eddigi nézőszám]
1. Toy Story 3. (38,1m/124,3m) [94 413]
2. Szex és New York 2. (11,6m/235,0m) [208 727]
3. Drágán add a rétedet! (10,7m/10,7m) [9325]
4. Perzsia hercege: Az idő homokja (10,0m/217,3m) [197 998]
5. Ilyen a formám (8,1m/40,7m) [35 649]
6. Marmaduke - A kutyakomédia (7,6m/41,3m) [39 913]
7. Rémálom az Elm utcában (3,7m/22,7m) [20 482]
8. Túl jó nő a csajom (3,5m/62,2m) [54 821]
9. Zöld zóna (3,0m/28,8) [23 916]
10. Ha/ver (3,0m/11,5m) [10 259]


Forrás: [AeonFlux]


Oszd meg a hírt iwiwen
Filmajánló
0 Megjegyzés
Felhasználói hozzászólások


HUNGARIAN
RSS
FACEBOOK
TWITTER
Kapcsolatban.
Hirdetés
Kereső
Filmet vagy szereplőt ill. hozzátartozó híreket keresel?
Segítségünkkel megteheted.
Keresés
Bejelentkezés
Felhasználói név:
Jelszó:
Legfrissebb hozzászólások
addigra már az emberek 70%-a látni fogja... @kencsu
Well I guess since it takes place in the future, thats why the majority of vamps in the trailer look like hairless dogs running around????? full mutation??? Anyway I'll check it out, but not in 3D @Aaron
Vá.Újabb Jackie Chan film :P @johnnybee