2009 június 22. 09:43
Az amerikai mozik bevételei, 2009. június 19 - 21.
A csúcson
Két hét uralkodás után a MÁSNAPOSOK átadta a helyét egy újabb vígjátéknak: a NÁSZ-AJÁNLAT (The Proposal) című romantikus komédia 34 millió dollárral nyitott, ami ugyan alig több, mint a leköszönő bajnok második hétvégi bevétele, de messze a legjobb start Sandra Bullock karrierjében.
A várakozásokat még meg is haladó eredmény nagyban köszönhető a túl sok opciót nem hagyó filmkínálatnak: a vígjátékok tömege között a legkonvencionálisabb, korosztályban Bullocknak köszönhetően határszélesítő és végre elsősorban nőket megcélzó produkcióról van szó, ami még a kritikusokat sem borzasztotta el annyira, mint általában az ilyen filmek. Már több mint száz visszajelzés gyűlt össze a Rotten Tomatoes-on, s még mindig a fele-fele arány környékén lavíroz a Touchstone Pictures, azaz a Disney bemutatója. Nem kétséges, hogy az immáron szünidőnek számító hétköznapi bevételekkel és némi nézői propagálással százmillió dollár felett végez a STEP UP rendezőnőjének munkája, megelőzve a BEÉPÍTETT SZÉPSÉGet, a HA ÖLNI KELLt, sőt, akár még a FÉKTELENÜLt is, így válva Bullock legnagyobb bevételt hozó filmjévé több mint 15 év után.
További új bemutatók
Jack Black és
Michael Cera a főszereplői a Sony
A KEZDET KEZDETE (Year One) című, prehisztorikus időkbe kalauzoló komédiájának. Nem először olvasható már itt ez a műfaji meghatározás, s talán épp ez lett a rossznak nem mondható, de erőtlen rajt okozója, hiszen a
MÁSNAPOSOK képezi továbbra is a megszólítani kívánt közönség figyelmének középpontját. A most csak a negyedik helyre elegendő 20 millió dollár sokkal marad el Black 2006-os sikerétől, a
NACHO LIBRÉtől, de a
TRÓPUSI VIHARt is alulmúló adat. A kritikusok véleménye szerint Harold Ramis filmje egyáltalán nem vicces, s több újságíró is megemlíti, hogy még csak az sem érződik, hogy a forgatás jó hangulatban telt volna, ha a végeredmény hagy is kívánnivalót maga után. Ezek után valószínűsíthető, hogy a
LAND OF THE LOST sorsára fog jutni a hozzánk szeptemberben érkező
A KEZDET KEZDETE, vagyis gyorsan elfelejti a közönség, már csak azért is, mert egy hét múlva már mindenki a
TRANSFORMERS folytatására vált majd jegyet. A végeredmény nem lesz több 50 milliónál.
Korábbi filmek
A Warner Bros. 35 millió dollárból forgatott sikerfilmje, a
MÁSNAPOSOK a második helyre került, de eszméletlenül jó, 18%-os csökkenéssel tette mindezt. Ez közel 27 milliós harmadik hetet jelent, s 152 millió dollár feletti állást 17 nap után, vagyis átlagosan majd' 9 millió került a kasszákba minden egyes nap. Ezalatt a
FEL is állja a sarat a harmadik helyen (éves szinten immáron ezüstérmesként), s címét a lehető legkomolyabban véve negyedik vasárnapját 224 millió dollárral zárja - ez éppen annyi, amennyit
WALL-E szorgoskodott össze tavaly, teljes futása alatt. Még másfél hét, aztán a Pixar produkciója kénytelen lesz lemondani 3D-s vásznai jelentős részéről a
JÉGKORSZAK 3 javára. Az ötödik helyen álló, a múlt héten a villantás lehetőségét kihagyó
HAJSZA A FÖLD ALATT több mint nézői felét veszíti el, vagyis most már akár kudarcnak is nevezhető
Tony Scott 100 millió dollárt felemésztő filmje.
Bár a premierek közül csak az egyik törte magát, a
MÁSNAPOSOK és a
FEL remek többedik hetének köszönhetően az első 12 helyezett 140 milliós összbevétele, ha kevéssel is, de meghaladja 2008 ugyanezen hétvégéjét, amikor is a
ZSENIkÉM - AZ ÜGYNÖK HALÁLI és a
LOVE GURU hozott hasonló állást az ideihez.
Ami jön
Szerdán a feje tetejére fordul a Föld, mert ismét az alakváltó idegen robotok harcterévé válik. A
TRANSFORMERS: A BUKOTTAK BOSSZÚJA még úgy is az év legnagyobb indulását hozhatja, hogy két napja műsoron lesz már, mire eljön a péntek.
A Top 10 (becsült adatok)
Filmajánló