FSTAGE
A legfrissebb hírek és bemutatók a filmek világából
Válassz nyelvet:
ENGLISH
2010 augusztus 30. 00:42

Box Office    Takers

Box Office  -  Takers

Amerikai mozibevételek, 2010. augusztus 27 - 29.

Egy héttel ezelőtt egy sereg filmre mondott nemet az amerikai közönség, most azonban mindkét premier komoly figyelmet élvezett: a THE LAST EXORCISM című dokumentarista jelleggel forgatott horror és a TAKERScímű bűnügyi film is 20 millió felett vitt a naptári nyár utolsó hétvégéjén.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
> #1
A horrorfilm szerencsés műfaj (ha nem Magyarországról van szó), hiszen mindig is lesz közönsége, folyamatosan keletje van. Az irányzékok azért változóak: ördögűzős darabokból ugyan nincs hiány, ám az utóbbi időkben a PARANORMAL ACTIVITY és a NEGYEDIK TÍPUSÚ TALÁLKOZÁSOK által is hirdetett, ellenben már több mint tíz éve, az IDEGLELÉS által megfogalmazott dokumentumfilm-köntös képes új megvilágításba helyezni a jól ismert ijesztgetéseket. A kritikusok legalábbis valami ilyesmit állítanak, hiszen a THE LAST EXORCISM igencsak kedvező véleményekkel nézhet szembe, s a nézők is felsorakoztak egy kis késő nyári libabőrre: a Lionsgate közel 2900 moziban bemutatott filmje 21,3 millió dollárral szerezte meg a vezető pozíciót, ami hasonlatos a 2009 tavaszán ugyancsak meglepő sikert arató KÍSÉRTETJÁRÁS CONNECTICUTBAN startjához. A két film megítélése azonban élesen különbözik, így azért ne írjuk le túl hamar a potom pénzből, kevesebb mint 2 millióból forgatott THE LAST EXORCISM-ot: talán zsánerét meghazudtoló mód ered a tavaly őszi PARANORMAL ACTIVITY nyomába, még ha utol nem is éri.

> új filmek
Talán nagyobb meglepetés, talán nem, hogy a TAKERS című, alig több mint 2000 moziban vetített bűnügyi film nem sokkal maradt le a dobogó tetejéről a maga 21 milliójával. A Sony / Screen Gems-produkcióban rejlő össznépi starpowert igencsak alábecsülték a 10 millió alá szorítkozó prognózisok, hiszen bár nem kifejezett húzók, de jól beazonosítható nevek sorakoznak e heist film plakátján: Matt Dillon, Hayden Christensen és Paul Walker gondoskodott a fehér közönség, Idris Elba, Chris Brown és Zoe Saldana a fekete nézők toborzásáról, s a rablós sztori általában jól megy. Az újságírók szerint is jól megy a sztori, csak épp túl ismert vonalon halad, s a szereplőiről sem tudni meg két szónál többet. Ez persze a bevételeket ugyanúgy nem fogja befolyásolni a továbbiakban sem, mint az elmúlt napokban; valószínűleg túl hosszú élet nem adatik meg a TAKERS-nek, de 50 milliót azért biztos visznek a fickók, s ez több mint jó a rengeteg bemutató-halasztást követően és a 32 milliós költségvetés mellett.

Régi-új film a palettán, hisz tulajdonképpen le sem került a műsorról, az AVATAR. James Cameron sci-fi eposza most több mint 800 3D-s moziban látható ismét, 9 perccel hosszabb változatban. Mivel már vagy 80 millió amerikai látta, túl nagy bővülésre azért nem lehetett számítani 750 millió dollár után, így a 4 millió dollár (mozinként majd' 5 ezer) korrektnek tekinthető.

> további filmek
Harmadik helyre csúszott vissza a THE EXPENDABLES című akciófilm. 45% körül veszít lendületéből, ami az elmúlt heti negatív változáshoz (51%) hasonlóan értékelendő fejlemény egy efféle produkciótól. Az összbevétel 80 millió fölé került, s ha sikerül tartani ezt a relatíve mérsékelt közönség-fogyatkozást, akkor talán még bevehető a 100 milliós gát. Ez több mint szuper attól a fickótól, akit tíz éve, a GET CARTER és a FELPÖRGETVE vaskos kudarca után már szinte mindenki leírt.

A második hetébe lépő produkciók közül nem érdemes kiemelni egyet se, ellenben a PANCSER POLICE már csak egy hajszálnyira van a 100 milliótól, míg azEREDET most érte el azt a szintet, amit én személy szerint esélyesnek tartottam neki végösszegként.

> végszó
Annak ellenére, hogy a két premier a lehető legjobban teljesített, a hétvége összeredménye részben kudarcot vallott: a nyár egyetlen víkendje a mostani, amikor nem sikerült 100 millió fölé keríteni a top 10 aggregált bevételét. Tavaly ilyenkor A VÉGSŐ ÁLLOMÁS 3D vette ki a részét a kaszálásból.

> ami jön
Azért még itt van a Labor Day Weekend, ami egy utolsó löket a nyári sikerfilmeknek. Már szerdán érkezik George Clooney, azaz AZ AMERIKAI, majd pénteken a HÉTMÉRFÖLDES SZERELEM című románc és MACHETE is beszáll a buliba.

> a top 10 (becsült adatok)
1. The Last Exorcism ($21.3m/$21.3m)
2. Takers ($21.0m/$21.0m)
3. The Expendables ($9.5m/$82.0m)
4. Eat Pray Love ($7.0m/$60.7m)
5. The Other Guys ($6.6m/$99.3m)
6. Vampires Suck ($5.3m/$27.9m)
7. Inception ($5.1m/$270.7m)
8. Nanny McPhee Returns ($4.7m/$17.0m)
9. The Switch ($4.7m/$16.5m)
10. Piranha 3D ($4.3m/$18.3m)
 
[ AeonFlux ]


Oszd meg a hírt iwiwen
Filmajánló
0 Megjegyzés
Felhasználói hozzászólások


HUNGARIAN
RSS
FACEBOOK
TWITTER
Kapcsolatban.
Hirdetés
Kereső
Filmet vagy szereplőt ill. hozzátartozó híreket keresel?
Segítségünkkel megteheted.
Keresés
Bejelentkezés
Felhasználói név:
Jelszó:
Legfrissebb hozzászólások
addigra már az emberek 70%-a látni fogja... @kencsu
Well I guess since it takes place in the future, thats why the majority of vamps in the trailer look like hairless dogs running around????? full mutation??? Anyway I'll check it out, but not in 3D @Aaron
Vá.Újabb Jackie Chan film :P @johnnybee