2011 január 10. 15:17
Elhunyt Peter Yates
Hosszú betegség után elhunyt Peter Yates angol filmrendező. A 83 éves direktort négyszer jelölték Oscar-díjra.
Yates a Royal Academy of Dramatic Art akadémián diplomázott, majd néhány évig színészként dolgozott. Az 50-es években került be a filmiparba, ahol Tony Richardson asszisztense volt. Első alkotása a Nyári vakáció (Summer Holiday) musical volt, ezt követően a tévé felé vette az irányt és többek között az Angyal sorozat néhány epizódját készítette el. Következő mozifilmje a Robbery krimi-thriller volt, amelyet 1967-ben mutattak be. Majd Steve McQueen-nel a főszerepben dirigálta le a San Franciscó-i zsarut (Bullitt), amely talán a legismertebb filmje. Az utolsó gyönyörű nyár (Breaking Away) drámáért kiérdemelt egy-egy jelölést az Akadémiától a legjobb rendező és a legjobb producer kategóriában. 1983-ban tette le az asztalra a Támadás a Krull bolygó ellen sci-fi fantasyt. Szintén ebben az évben mutatta be Az öltöztetőt (The Dresser), amely a hasonló című színdarabon alapult és Yatest-t ismét jelölték a legjobb rendező és producer kategóriában 1987-ben A gyanúsított thrillerrel jelentkezett, ebben Liam Neeson és Dennis Quaid játszották a főbb szerepeket. Utolsó mozifilmje a Szellemtanya (Curtain Call) romantikus vígjáték volt, ezután csak két tévéfilmet készített. 2000-ben érkezett a Miguel De Cervantes regényéből készült Don Quijote, ahol John Lithgow alakíthatta a lovagot, majd 2004-ben A béke szigete (A Separate Peace) drámát mutatták be a kisképernyőn.
Filmajánló