
> #1
A táncolós szubkultúra Magyarországon is kimutathatóan reprezentálja magát, legalábbis rajongótábora van a látványos mozdulatoknak. Ezt már a szerényen kezdő, de végül 50 ezer nézőt toborzó STEP UP is feltételezte, hogy aztán a folytatás 72 ezer eladott jegye teljes bizonyosságot szolgáltasson róla. A harmadik epizód, azaz a STEP UP 3D már dimenzióban is kibővült koreográfiával hívogatja a rajongókat, akik a tengerentúlon elmaradoztak, ellenben nemzetközi szinten már 70 millió felett szárnyal a Disney filmje. A Fórum Hungary kizárólag 3D-s termekbe, egészen pontosan 26-ba juttatta el a filmet, ahonnét 38,9 millió forint gyűlt össze 27 ezer néző jóvoltából (ebből 14 ezren Budapesten moziztak). Két nyögvenyelős gyerekfilm után tehát a spéci vetítéseken ismét tolongtak a magyarok (a Palace Westend 52%-os összkihasználtságot jegyzett a filmre), s talán a szériát végre 100 ezer nézős eredményhez segítik (akárcsak A VÉGSŐ ÁLLOMÁS 3D-t egy éve), bár a 3D-s vetítők felé már két hét múlva kacsintgat az újabb delikvens.
> új filmek
A Mokép vett egy mély levegőt, s visszaállt a magyar filmforgalmazás vérkeringésébe, minden fronton. A mozikba Neil Marshall filmjét, A KILENCEDIK LÉGIÓ-t hozták el 13 kópián, s bár világot nem vált a 7,1 milliós nyitány, azért nem szabad lebecsülni. A történelmi alkotások ugyan általában jól mennek nálunk, azért mégsem volt egyértelmű ezen film sorsa, hiszen mégiscsak a THE DESCENT - A BARLANG direktorának munkájáról van szó. Azon horrorfilmre 30 ezer jegyet adtak el 2006-ban (ma fele ennyi se lenne), ami nagyon messzi a mostani produkció számára, de kis szerencsével, s a szeptember közepi filmnapokkal (mikor is a forgalmazó amúgy újabb filmmel támad) a 20 millió forint is összejöhet.
A Budapest Film mutatta be a SZÍVRABLÓK című francia vígjátékot, melyben a főszerepet Romain Duris és Vanessa Paradis játssza. Részeredményei között találunk figyelemreméltóakat, viszont a 4,4 millió forint (ami egyébként csak Budapestet jelenti, a forgalmazótól nem szokatlan módon) nem volt most elég ahhoz, hogy a film a top 10-be kerüljön. Remélhetőleg az amúgy kedvező kritikákban részesített film még egy darabig a radaron marad.
> további filmek
Az első tíz között szereplő korábbi filmek java nagyon kedvező változási mutatót produkált. Az ezüstérmes EREDET például csak 2%-kal hoz kevesebbet most, mint egy hete, s így már 375 millió forint fölé került bevétele. Az InterCom sci-fijére eddig 329 ezren ültek be, aminél jobb eredményt az elmúlt időszakban csak az AVATAR, egy Shrek-, egy Jégkorszak- és egy Harry Potter-mozi bír felmutatni. Két helyet esett vissza a RAGADOZÓK. Antal Nimród akciófilmje a többi helyezetthez képest sokat, önmagához és a műfajhoz mérten ellenben még tűrhető mértékben ereszkedett a maga -43%-ával. A film számára a 100 ezer néző valószínűleg túl nagy kihívás, de összességében jól szerepel nálunk - a KONTROLL óta először mondható ez el egy Antal-filmről.
A VARÁZSLÓTANONC 100 ezer néző fölé került, ami már értékelendő fejlemény, mindazonáltal a Disney/Bruckheimer-gyár másik idei terméke messze nagyobb érdeklődés közepette pergett pár hónapja. A NAGYFIÚK viszont nagyon jól megy továbbra is, szinte fillérre annyit hozva, mint egy hete. Adam Sandlerre eddig 130 ezren voltak kíváncsiak, ami már a NE SZÓRAKOZZ ZOHANNAL! végső nézettségét meghaladó adat. A SHREK A VÉGE, FUSS EL VÉLE tovább kúszik a félmilliós nézőszám felé, míg a KUTYÁK ÉS MACSKÁK: A RUSNYA MACSKA BOSSZÚJA a 100 millió forintos bevételt szemelte ki, kompenzálván, hogy látogatói száma töredéke marad csupán az első részének. A harmadik hetéhez érkezett SALT ÜGYNÖK még nem érte el az 50 ezer eladott jegyet, ezért nem ártana, ha Angelina Jolie háztűznézés mellett egy kis promót is csapna az InterCom bemutatójának, ha már erre jár.
> végszó
A nyarat méltóképpen búcsúztatjuk, hiszen több mint 135 millió forintot költöttek a magyarok a top 10 filmjeire, ami a múlt hetihez és a tavaly ilyenkorihoz képest is emelkedést jelent, s egyébként nézők számában is hasonló a tendencia.
> ami jön
Az InterCom pár hónapon belül már harmadik filmjének csapott széleskörű premier előtti vetítéseket, ám A KARATE KÖLYÖK még az előzetes érdeklődés ismeretében is ködbe burkolózik. A világszerte sikeres (175 millió Észak-Amerikában + 140 millió felett másutt) film igazi zsákbamacska mifelénk, ahogy aCHARLIE ST. CLOUD HALÁLA ÉS ÉLETE is kérdőjelek övezte: elegendő-e Zac Efron fanbázisa ahhoz, hogy legalább kielégítő eredmények szülessenek? Egy hét múlva kiderül.
> a top 10 (forintban; csüt-vas) [eddigi nézőszám]
1. Step Up 3D (38,9m/38,9m) [27 402]
2. Eredet (17,7m/378,8m) [329 310]
3. Ragadozók (17,4m/63,7m) [54 896]
4. A varázslótanonc (11,2m/121,0m) [109 279]
5. Nagyfiúk (10,7m/145,7m) [129 991]
6. Shrek a vége, fuss el véle (10,3m/641,5m) [489 374]
7. Kutyák és macskák: A rusnya macska bosszúja (8,3m/87,7m) [67 412]
8. Salt ügynök (8,2m/55,3m) [47 299]
9. A kilencedik légió (7,1m/7,1m) [5680]
10. Az utolsó léghajlító (7,1m/191,3m) [141 371]
[ AeonFlux ]
|
addigra már az emberek 70%-a látni fogja... @kencsu
|
|
Well I guess since it takes place in the future, thats why the majority of vamps in the trailer look like hairless dogs running around????? full mutation??? Anyway I'll check it out, but not in 3D @Aaron
|
|
Vá.Újabb Jackie Chan film :P @johnnybee
|