
A western nem halott, aki eddig annak vélte és eltemette a kert végében jobb ha előveszi az ásót és kikaparja a hideg földből, mert van benne élet, dobog még a szíve, még ha nem is túl gyorsan. A műfajnak évtizedekkel ezelőtt ugyan leáldozott, ám olyan emberek, mint Clint Eastwood, Kevin Costner vagy éppen a Coen fivérek gondoskodtak róla, hogy ne hunyjon ki végleg a csillaga.
Charles Portis regényéből regényének 1969-ben született meg a filmváltozata, A félszemű sheriffben ki más is játszotta volna a mindig pityókás törvény emberét, mint a műfaj nagy veteránja John Wayne. Maga a film (szerintem) nem tartozik a jobb westernek közé, inkább közepesnek mondható, Wayne pedig megbízhatóan, kisujjából kirázva hozza a mogorva békebíró szerepét, nem is igazán kellett megerőltetnie magát, kisujjából kirázta az egészet, csak ezúttal el volt takarva az egyik szeme (bár volt olyan filmje is, ahol részlegesen lebénult az egyik karja). Alakítását Oscarral jutalmazták, ami kissé furcsa, de tudjuk be annak, hogy az Akadémia inkább az életművét díjazta.

Mattie Ross (Hailee Steinfeld) 14 éves lány, aki eléggé talpraesett teremtés és nem ijed meg ha keményen alkudozni kell. Édesapját megöli egyik alkalmazottja, Tom Cheney (Josh Brolin), aki ezek után kereket old. A lány azt szeretné, ha a férfi lógna kegyetlen tettéért, ezért felfogadja Rooster Cogburn békebírót (Jeff Bridges), aki ha nem muszáj, nem ejt foglyokat és egy LaBeouf (Matt Damon) rangerrel együtt erednek a gazfickó nyomába.
Coenék hangsúlyozták, hogy a saját változatuk inkább a könyvre hagyatkozott, így nem is nevezhető igazán feldolgozásnak és ebben nem a sheriff, hanem a lány áll majd a középpontban. Kissé érthetetlen miért szögezték le ezt a rendezők, hiszen a 60-as években készült műben Mattie egyenrangú partnere volt a félszemű marshallnak, sőt közel 20 percnek kell eltelnie mire Cogburn szóhoz jut, az első percekben pedig a lány könyvelési tudását és dacos természetét is bemutatják. Az új változatban talán csak Mattie kinézetén változtattak, lányosabbá változtattak, még két hosszú copfot is kapott.

A film egyik legnagyobb érdeme, hogy megismertették a világgal Steinfeldet és ezen túlmenően természetesen erős színészi játékot nyújt mindenki. Steinfeld eleddig csupán a televízió képernyőjén tűnt fel, több ezer jelentkező közül választották ki a szerepre. Nem hiába esett rá a választás, találkozunk még vele, főleg hogy a produkció hatalmas siker és más producerek figyelmét sem kerülhette el az mozik világában újoncnak számító kis hölgy. Bridges játssza Cogburnt, akinek az irodája gyakorlatilag a lova nyergében van, hiába van szép, fényes csillagja nincs egy normális, tiszta hely, ahol ellakhatna vagy elüldögélhetne. Folyamatosan iszik, nem szívesen viszi vissza élve a gyanúsítottakat, olykor pedig alig érteni, hogy éppen mit motyog. A színész alakításával semmi gond nincs, bár többször lehet úgy érezni, hogy már csak egy kevés hiányzik ahhoz, hogy túljátssza szerepét. Steinfeld és Bridges két ellentétes személyiség, kettejük munkaviszonyára azonban nem fektetnek nagy figyelmet Coenék. Damon valahogy nem illik ebbe a közegbe, nem az alakításával van a baj, csak valahogy nem ő az az ember, akit szerződtetni kellett volna a ranger megformálására. Brolin ismét westernben és újra van némi jellegzetes jel az arcán, a gyalázatos Jonah Hex inkább rombolta a western nimbuszát, mint erősítette. Csak pár percre tűnik fel, ezeket a pillanatokat profi lévén lazán hozza.

Mi is jut eszünkbe, ha a westernről van szó? Vadnyugat, végtelen préri, csodálatos képek. Roger Deakins operatőr gondoskodik róla, hogy a kép világot egy rossz szó se érje (Oscar-jelölés szinte biztos). Bandita, aki nyomában loholni lehet. Ez is megvan, naná. Pisztolypárbaj, hadd szóljon a hatlövetű és dörögjön a winchester. Nem hagyták ki ezt sem. Indiánok. A rézbőrűek kimaradtak, akrácsak a naplemente vagy a marhacsordák, de ezúttal nem mintha hiányoznának.
A félszemű jobb, mint az 1969-es verzió, a színész játékban és az operatőri munka terén mindenképpen veri. Nem mondhatni, hogy éppen pörgős lenne vagy hogy van tele van párbajokkal, de a western hangulat az elejétől a végéig belengi a produkció, ám mindenezek ellenére nem fogható rá, hogy nem igazán tűnik eredeti, mégiscsak Coenékről van szó, valahogy nem érezni az egyediséget. Ezen kívül voltak unalmasabb pillanatok a film első felében, 75 %-ot azonban nyugodtan szívvel meg merek rá adni. Lehet, hogy nem kerülget az az érzés, hogy fejembe nyomjak egy kalapot és e mellé odaképzeljek magamra egy revolverövet, de a MacKenna aranyát biztosan elő fogom venni a közeljövőben.
[ Filmdroid ]
|
addigra már az emberek 70%-a látni fogja... @kencsu
|
|
Well I guess since it takes place in the future, thats why the majority of vamps in the trailer look like hairless dogs running around????? full mutation??? Anyway I'll check it out, but not in 3D @Aaron
|
|
Vá.Újabb Jackie Chan film :P @johnnybee
|