
> #1
Az újságírók talán már végleg lemondtak M. Night Shyamalanról, azonban az indiai rendező továbbra is nagy tömegeket képes a mozikba csábítani. Igaz, AZ UTOLSÓ LÉGHAJLÍTÓ esetében azért leginkább fantasztikus története, s nem utolsósorban 3D-s mivolta csábította megtekintésre az amerikai közönség mellett a magyarokat is. Meglepően komoly érdeklődés övezi az egyébként nálunk is sugárzott rajzfilmsorozatból készült filmet: négy nap alatt 47,5 ezren váltottak rá jegyet, ami 65 millió forintot eredményezett. További érdekesség, hogy a főváros Shrek esete után ismét kisebbségbe került: a látogatók 52%-a más városokban járult a vásznak elé, ugyanakkor a bevételben éppen fordított arány figyelhető meg (a budapesti átlagos helyár egyébként közel 100 forinttal magasabb, mint az országos). Talán csak jókor volt jó helyen a film, vagy még mindig ennyit számít a 3D a magyaroknak, nem tudni, a lényeg, hogy a UIP-től még a gyors csökkenést kilátásba helyező, 3D-s vásznakat igénylő konkurensek érkezése (KUTYÁK ÉS MACSKÁK 2., GARFIELD ÉS A ZŰRKOMMANDÓ) sem veheti el a 100 ezer nézőt, s ez már kielégítő eredmény.
> új filmek
Adam Sandler továbbra is a legnépszerűbb komikusnak számít idehaza. Éppen ezért sajnálatos, hogy a Universal nem tett egy próbát a KI NEVET A VÉGÉN?-nel, de ugyanakkor érthető volt döntésük. A színész ebből következően már bő másfél éve nem volt látható a magyar vásznakon, s ugyan nem mondhatni, hogy emiatt tülekedtek újra látni, azért a 36 millió forint derék teljesítmény aNAGYFIÚK-tól. A főváros vs. többi település megoszlása ezúttal előbbinek kedvez, ám az 53% még egyáltalán nem túlnyomó többség, mi több, egészen jó arány egy InterCom-bemutatótól. Valószínűleg csak a nyári szünet okozza a szakadék szűkülését, azt csak bátortalanul lehet kijelenteni, hogy a vidékiek visszataláltak volna a filmszínházak hűvösébe, ahol tíz éve még minimum a teljes nézettség felét, tizenöt éve pedig kétharmadát adták - persze hasonló volt a mozik aránya is. A NE SZÓRAKOZZ ZOHANNAL! két éve országos szinten egy fokkal gyengébb kört futott elsőre (bár Budapesten nagyon hasonlót), így annak 120 ezres nézettsége minimum elvárható e film számára is.
A világ nagy részén csak DVD-n röppen be a legújabb Csingiling-kaland, A NAGY TÜNDERMENTÉS. Mi kiváltságos helyzetben vagyunk, hiszen a korábbi epizódok állítólagos kedvező eladási adataiból kifolyólag a Fórum Hungary a nagyvásznon kedveskedik a legkisebb korosztálynak, akik egészen ritkán mehetnek csak el apuval és anyuval mozizni. A filmet 18 kópián vetítik, aminek több mint fele Budapestre jutott. Tekintve a körülményeket, a 8,7 millió forint nem rossz eredmény, de persze nem tartozik az érdemleges adatok közé a nyárban.
> további filmek
Második helyre csúszott vissza, ellenben csak 39%-ot ereszkedett az EREDEThétvégi bevétele. Újabb 50 millió feletti víkenden van túl az InterCom sci-fije, s ezzel az összbevétel már a 200 millió kapujába helyeztetik. Nagyon szép futást élvez nálunk is a film, a végére egyelőre csak tippelni lehet, akár merészet is. Harmadik helyezett a héten a SHREK A VÉGE, FUSS EL VÉLE. Bár ezúttal felez a UIP 3D-s animációja, az elmúlt hetekben nagyon jó változási mutatókat jegyzett, így mostanra már bőven félmilliárd fölé került bevétele, az eladott jegyek száma pedig immáron 400 ezer fölött mozog, magasan éves elsővé téve a filmet.
> végszó
A kedvezően fogadott premierek mellett is egy minimális csökkenést könyvel el a top tíz, amelynek helyezettjeire összesen 220 millió forintot költöttek most a nézők; ennek 87%-át az első négy szolgáltatta. Az egy évvel ezelőttihez képest 60%-os emelkedés tapasztalható; 2009-ben ilyenkor Harry Potter vezetett második hete, az új belépőket pedig a szerényen szereplő BUNYÓ fémjelezte.
> ami jön
Nagy adag szuperfilmet zúdítanak a nyakunkba a forgalmazók, igaz, egytől-egyig csak szándékban maradtak nagy dobások. A SZUPERCSAPAT, A VARÁZSLÓTANONC és a KUTYÁK ÉS MACSKÁK: A RUSNYA MACSKA BOSSZÚJA mellett a LEVELEK JÚLIÁNAK érkezik még, melyek közül az erkölcsi győztes vitán felül legutóbbi lett a tengerentúlon.
> a top 10 (forintban; csüt-vas) [eddigi nézőszám]
1. Az utolsó léghajlító (65,2m/65,2m) [47 527]
2. Eredet (53,6m/196,3m) [168 293]
3. Shrek a vége, fuss el véle (38,1m/524,7m) [400 278]
4. Nagyfiúk (35,9m/35,9m) [31 308]
5. Csingiling és a nagy tündérmentés (8,7m/8,7m) [7909]
6. Alkonyat: Napfogyatkozás (5,6m/294,0m) [271 144]
7. Kéjjel-nappal (5,1m/74,6m) [65 190]
8. Szellemíró (3,3m/30,2m) [25 458]
9. Újrakezdők - Szerelmes szingli szittert keres (2,7m/13,2m) [11 182]
10. Toy Story 3. (2,6m/213,0m) [164 415]
Forrás: [ AeonFlux ]
|
addigra már az emberek 70%-a látni fogja... @kencsu
|
|
Well I guess since it takes place in the future, thats why the majority of vamps in the trailer look like hairless dogs running around????? full mutation??? Anyway I'll check it out, but not in 3D @Aaron
|
|
Vá.Újabb Jackie Chan film :P @johnnybee
|