Úgy fest, hogy a Pókember negyedik része nem fog elkészülni 2011 májusára. A stúdió egy ideje már kitűzte a bemutatót, ám pár hete arról hallhattunk, hogy a Sony és Sam Raimi nem jutottak közös nevezőre a főgonoszt illetően, ez a vita pedig hátraáltatni fogja a munkálatokat. Pár órával később a stúdió sietett leszögezni semmiféle probléma nem áll fenn, a forgatókönyv még ugyan nincs kész, de időben el fog kezdődni a forgatás.
Egy bennfentes a Sonytól ma elárulta a Deadline-nak, hogy igenis vannak problémák a forgatókönyv körül, de az a fontos, hogy egy kiváló szkript szülessen, nem kell elsietni a dolgokat. Állítólag Raimi gyűlölte a forgatókönyv legutóbbi változatát, ezért egy új író, Alvin Sargent lépett a feldélzetre és jelenleg azon ügyködik, hogy a rendező végre meg legyen elégedve. Sargent egyébként már a negyedik, aki a forgatókönyvvel foglalatoskodik.
A Pókember 3 a forgatástól kezdetétől számítva 18 hónap után került a filmszínházakba, ha a negyedik felvonás esetében ennyi idő sem állna rendelkezése, hogy korrekt művet tegyenek le a nézők szeme elé, ha nem kezdődik el hamarosan, akkor tényleg búcsút mondhatnak a májusi bemutatónak.
|
addigra már az emberek 70%-a látni fogja... @kencsu
|
|
Well I guess since it takes place in the future, thats why the majority of vamps in the trailer look like hairless dogs running around????? full mutation??? Anyway I'll check it out, but not in 3D @Aaron
|
|
Vá.Újabb Jackie Chan film :P @johnnybee
|