
> #1
Az első RAGADOZÓ-hoz a hazai közönségnek 1990 májusától volt szerencséje a Hungarofilm jóvoltából; Schwarzenegger akkori népszerűsége ellenére a film nem érte el a 300 ezer nézőt, de azért szép emlékű maradt minden szempontból. A folytatást már a Mokép prezentálta 1991-ben, s a 222 ezer látogató már kifejezetten szépen fest, s egyértelműen a címszereplőnek szólt, bár Danny Glover sem volt ismeretlen név itthon a HALÁLOS FEGYVER-szériának köszönhetően. Csaknem két évtizeddel később érkezett a RAGADOZÓK az InterCom tolmácsolásában, s a 30,5 millió forintos rajt kielégítőnek tekinthető (ez máris kétszer annyi, mint a RAGADOZÓ LOS ANGELESBEN összbevétele, de ez persze nem fair összevetés). A 25 és félezer nézőből 15 ezren a fővárosban váltottak jegyet a filmre, ami jobb arányt jelent, mint a múltheti, amúgy messze gyengébben kezdő SALT ÜGYNÖK esete. A forgalmazó egyébként kicsit elmérte nyári naptárát, hiszen könnyen lehet, hogy az augusztusi akciótriumvirátust, melyek közül amúgy egyik sem hagy majd mély nyomot az éves toplistán, kellett volna világpremierszerűen elhozni, míg az Adam Sandler-féle NAGYFIÚK valószínűleg mostanság is ugyanúgy érvényesülne, s ez nem szimpatikus, de tény, hogy az EREDET sikere oly mértékű, hogy hetekkel későbbre tolva sem érte volna olyan nagy csapás. Antal Nimród szinkronizált akciófilmje feltehetőleg nálunk sem marad túl sokáig az élmezőny vendége, így a 100 ezer nézőt csak a legoptimistább attitűddel érdemes elvárni, de azért a jelen állás szerint nincs ok panaszra a film hazai bemutatkozását illetően.
> új filmek
Nem így a GARFIELD ÉS A ZŰRKOMMANDÓ című szedett-vedett háromdimenziós animációs film esetében. A Palace Pictures hozta el főként saját mozijaiba ezt a dél koreai-amerikai koprodukcióban készült, videóra, azaz DVD-re szánt darabot, de zéró hírveréssel a telített piacon nem sokban reménykedhetett. Emelt helyárak mellett is csupán 4 millió forint gyűlt össze, ami 2695 néző takar (ebből 2 ezer jut Budapestre), s ez csupán töredéke a két élőszereplős Garfield-mozi nyitónapi látogatottságának is.
A Corner Film által forgalmazott ÉLEK ÉS SZERETEK című film a fővárosi Művész mozi 14 előadásán 317 ezer embert érdekelt, ami 329 ezer forintos bevétellel járt.
> további filmek
Második helyezett az ötödik hete műsoron lévő EREDET. Az InterCom sci-fije 18 millió forinttal képviseli magát a listán, s összbevétele már a 350 milliót verdesi, de ami fontosabb, hogy nézettsége már meghaladja a 300 ezer főt, ami idén eddig csupán egy filmnek sikerült korábban. Ezalatt a dobogós A VARÁZSLÓTANONCelérte a 100 millió forintot, a SHREK A VÉGE, FUSS EL VÉLE pedig közelít a félmillió nézőhöz.
> végszó
Nem alakult maximálisan a hétvége, mivel el nem ítélhető módon a nyáron is munkájukkal terhelt emberek inkább a szabadban -vagy otthon- töltötték plusz szabadnapjukat. Azért még így is megvan az első tízen belül a 100 ezer néző, ám egy éve a BECSTELEN BRIGANTYK és a RÁGCSÁVÓK sokkal nagyobb haddelhaddot csaptak 200 ezer néző fölé vezető útjuk kezdetén.
> ami jön
Egy újabb 3D-s versenyző jelentkezik, nevezetesen a STEP UP 3D. Kiderül, hogy a tengerentúlihoz hasonlóan nálunk is alábbhagyott-e a táncőrület, s az is, mire megy a Mokép A KILENCEDIK LÉGIÓ című filmmel.
> a top 10 (forintban; csüt-vas) [eddigi nézőszám]
1. Ragadozók (30,5m/30,5m) [25 485]
2. Eredet (18,1m/349,6m) [302 348]
3. A varázslótanonc (12,6m/102,4m) [91 939]
4. Shrek a vége, fuss el véle (11,9m/625,2m) [476 835]
5. Az utolsó léghajlító (11,8m/177,8m) [131 035]
6. Nagyfiúk (10,7m/128,4m) [114 542]
7. Salt ügynök (9,9m/41,0m) [34 925]
8. Kutyák és macskák: A rusnya macska bosszúja (9,5m/73,5m) [56 153]
9. Levelek Júliának (4,6m/34,7m) [29 846]
10. Garfield és a zűrkommandó (4,0m/4,0m) [2695]
[ AeonFlux ]
|
addigra már az emberek 70%-a látni fogja... @kencsu
|
|
Well I guess since it takes place in the future, thats why the majority of vamps in the trailer look like hairless dogs running around????? full mutation??? Anyway I'll check it out, but not in 3D @Aaron
|
|
Vá.Újabb Jackie Chan film :P @johnnybee
|